Salomon Ultra Trail Hungary

IMG_1600

Be kell vallanom, elég szenvedélyes a viszonyom a hosszabb távokkal. Ez a szenvedély általában azt jelenti, hogy egy bizonyos táv elérése után nagy dérrel-dúrral kijelentem, hogy “én ennél hosszabbat már biztos, hogy nem fogok futni” majd gyorsan futok egy hosszabbat, amíg belém nem kövesedik az elhatározás.

Később erről is megfogadom, hogy ez már tényleg a vége, majd pedig futok egy kicsivel megint hosszabbat. Ugyanígy jártam a 10 kilométerrel, a tizenöttel és a félmaratonnal is, most hétvégén pedig átléptem a huszonkilencet, nem is olyan nehezen, mint ahogyan számítottam rá. Jó, vérrel és verítékkel, de minden pillanatát élveztem.

Ebben a kettős viszonyban benne van, hogy egyik oldalról tisztában vagyok vele, hogy kicsit vissza kellene vennem a távhalmozás lendületén, hogy csökkentsem a kockázatát annak, hogy lesérülök, másik oldalról viszont elég jól megy ahhoz, hogy mélyen belül ne akarjak lassítani.

A tudat, hogy erős túlzással másfél éve futok rendszeresen és múlt héten letudtam egy 29 kilométeres terepversenyt, a tapasztalatomhoz képest elég jó eredménnyel, alapvetően büszkévé tesz és azért ez nem egy rossz dolog.

De! Idén ennél hosszabbat már biztos nem fogok futni.

Szerencsére ha már én szigorúan visszafogom magamat a távok terén, van olyan a háztartásban, aki nem: amikor én elrajtoltam a Salamon toronytól 11-kor a Visegrád trailen, akkor Peti már tizenegyedik órája futotta a 112 kilométeres Ultra Trail Hungaryt (eskü, ezt nem tervezem jövőre se!). Be kell valljam, a tudat, hogy egy szál zsemblámpával kóricál a Pilisben az éjszaka közepén, nem sokat segített a verseny előtti pihenésemen, de annyira fel voltam már pörögve, hogy gyanús, hogy akkor sem alszom túl jól, ha otthon kötöget.

Amíg csak ő futott, igyekeztem kicsit a team-je lenni itthonról, ha már nem tudtam közvetlenül ott lenni: követtem a szintidőit, próbáltam lelkesíteni. Később a két, részben párhuzamos verseny alatt is végig kontaktban voltunk: bejelentkeztünk egymásnak a frissítőpontokon, pár szóban mindig összefoglaltuk, mi hogy megy. Persze ez nem ugyanaz, mintha végig tudtunk volna egymásnak szurkolni, vagy együtt futunk, de néha be kell érni a kis támogatással is.

Mivel én nem éltem át első kézből az egészet, erről nem én fogok beszámolót írni, az övét itt olvashatjátok.

IMG_1615

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s